Isztambul
Séták két kontinens határán

2022. október 13-16.

1. nap: Budapest: indulás menetrendszerinti repülővel Törökországba, Isztambulba. Transzferrel elindulunk a belvárosba a szállásunk felé. Útközben megállunk a város egyik legszebb panorámáját nyújtó kilátójánál, a szerelmesek dobjának nevezet helyen. Kultikus és történelmi jelentőséggel bíró helyen megtekintjük a város látképét, majd egy igazi török teával átadjuk magunkat a török vendégszeretetnek. Szállásfoglalás, majd esti lazulós séta a város esti titkaival vacsorázási lehetőséggel.

2. nap: A reggeli után az egykori Hippodromhoz látogatunk el, mely gyülekezési helyként szolgált. Emellett meglátogatjuk a káprázatos Kék Mecsetet, melyet az iszlám világ kiemelkedő szent helyeként tartanak számon. Jellegzetessége, hogy egyedülálló módon hat minarettel rendelkezik. Következik a Hagia Sophia, az 537-ben felszentelt Isteni Bölcsesség Temploma, amelyet bizánci építészet csúcsának tartanak. Kalandozunk a keresztes lovagok és a Romai birodalom titkaiba. Ebédelési lehetőség, majd felkeressük a Topkapi palotát, mely évszázados méltóságában a Szeráj-csúcsról tekint le, az Aranyszarv-öböl, és a Márvány-tenger között. Falai között szultánok éltek. A szeráj ma is az egykori oszmán birodalom erejét sugározza, és kincseit őrzi. Lehetőségünk adódik élvezni az elsüllyedt palota titkait. Este vacsorázási lehetőség szabadprogram keretében.

3. nap: Reggeli után indulás irány a nagy bazár, ahol elveszhetünk az egyik legnagyobb bazárban, amelyben közel 1200 üzlet van nyitva. Ebédelési lehetőség a bazár környékén. Délután betekintünk az Egyiptomi Bazárba, ahol a fűszerek illatai varázsolnak el minket. Az esti órákban egy fakultatív boszporuszi hajókirándulásra van lehetőség, ahol a naplementében csillogó minareteket és a város legszebb nevezetességeit láthatjuk a hajóról. Este szabadprogram vacsorázási lehetőséggel.

4. nap: Reggeli után vásárlási lehetőség a már megismert helyeken, majd a szálloda elhagyása. Ebédelési lehetőség, majd délután transzfer a repülőtérre, s indulás Budapestre menetrendszerinti járattal.

Utazás: repülővel, transzfer a repülőtér és a hotel között Isztambulban légkondicionált autóbusszal, ill, a városban tömegközlekedéssel
Étkezés: 3 reggeli
Szállás: 3 éjszaka 4*-os hotelben, 2 fő/szoba elhelyezéssel az óvárosban.

Ár: 99.000 Ft/fő (legalább 16 utas esetén), amely tartalmazza a két isztambuli reptéri transzfert, a szállást, 3 reggelit és a magyar nyelvű csoport- és idegenvezetést.

Repülőjegy ára: 89.000 Ft /19 utas részére/

Az ár nem tartalmazza:

  • a magyarországi transzfereket,
  • repülőjegyet Budapestről Isztambulba,
  • a fel nem sorolt étkezéseket,
  • a belépődíjakat,
  • fakultatív boszporuszi hajókirándulást,
  • az idegenforgalmi adót,
  • az utas/sztorno biztosítást
  • az egyéb személyes kiadásokat!

Az utazáshoz útlevélre van szükség, melynek az országba történő belépéstől számított még legalább 180 napi érvényességgel kell rendelkeznie. 

Az utazás ideje alatt mindenkinek rendelkeznie érvényes utasbiztosítással, melyet irodánknál meg lehet kötni, vagy nyilatkozat kitöltésével igazolni kell azt, hogy az utazás idejére rendelkeznek érvényes utasbiztosítással!

Aktuális beutazási információk:

Felszállási helyek:

Jelentkezem az utazásra!

Út megnevezése:
Felszállási hely:
Létszám:
Az Ön neve:
E-mail címe:
Telefonszáma:
Lakcím adatok  
Helység:
Irányítószám
Utca, házszám:
  
Első utas neve:
Születési helye:
Születési ideje:
Személyi igazolvány vagy útlevél száma:
Lejárat:
Utasbiztosítás: Kérek!
Nem kérek!
Sztornó biztosítás: Kérek!
Nem kérek!
  
Második utas neve:
Születési helye:
Születési ideje:
Személyi igazolvány vagy útlevél száma:
Lejárat:
Utasbiztosítás: Kérek!
Nem kérek!
Sztornó biztosítás: Kérek!
Nem kérek!
  
Harmadik utas neve:
Születési helye:
Születési ideje:
Személyi igazolvány vagy útlevél száma:
Lejárat:
Utasbiztosítás: Kérek!
Nem kérek!
Sztornó biztosítás: Kérek!
Nem kérek!
  
Negyedik utas neve:
Születési helye:
Születési ideje:
Személyi igazolvány vagy útlevél száma:
Lejárat:
Utasbiztosítás: Kérek!
Nem kérek!
Sztornó biztosítás: Kérek!
Nem kérek!
  
Ötödik utas neve:
Születési helye:
Születési ideje:
Személyi igazolvány vagy útlevél száma:
Lejárat:
Utasbiztosítás: Kérek!
Nem kérek!
Sztornó biztosítás: Kérek!
Nem kérek!
Fizetés módja:
  
Számlázási cím:
Egyéb kérés, kérdés:


Jelentkezése csak az előleg beérkezésével, befizetésével kerül rögzítésre!

  Elolvastam az Utazási feltételek és részletes adatvédelmi tájékoztatót és hozzájárulok az adataim kezeléséhez!