Isztambul
Séták két kontinens határán

2019. november 13-16.

1. nap: Budapest: 9.20-kor indulás menetrend szerinti repülővel Törökországba, érkezés 13.25-kor Isztambulba. Transzferrel elindulunk a belvárosba a szállásunk felé. Útközben megállunk a város egyik legszebb panorámáját nyújtó kilátójánál, a szerelmesek dobjának nevezet helyen. Kultikus és történelmi jelentőséggel bíró helyen megtekintjük a város látképét, majd egy igazi török teával átadjuk magunkat a török vendégszeretetnek. Szállásfoglalás, majd esti lazulós séta a város esti titkaival vacsorázási lehetőséggel.

2. nap: A reggeli után az egykori Hippodromhoz látogatunk el, mely gyülekezési helyként szolgált. Emellett meglátogatjuk a káprázatos Kék Mecsetet, melyet az iszlám világ kiemelkedő szent helyeként tartanak számon. Jellegzetessége, hogy egyedülálló módon hat minarettel rendelkezik. Következik a Hagia Sophia, az 537-ben felszentelt Isteni Bölcsesség Temploma, amelyet bizánci építészet csúcsának tartanak. Kalandozunk a keresztes lovagok és a Romai birodalom titkaiba. Ebédelési lehetőség, majd felkeressük a Topkapi palotát, mely évszázados méltóságában a Szeráj-csúcsról tekint le, az Aranyszarv-öböl, és a Márvány-tenger között. Falai között szultánok éltek. A szeráj ma is az egykori oszmán birodalom erejét sugározza, és kincseit őrzi. Lehetőségünk adódik élvezni az elsüllyedt palota titkait, aztán betekintünk az Egyiptomi Bazárba, ahol a fűszerek illatai varázsolnak el minket. Este vacsorázási lehetőség szabadprogram keretében.

3. nap: Reggeli után indulás a Dolmabahçe palotához ahol egy varázslatos időutazás keretében megtekinthetjük a kelet és nyugati kultúra csodás építészeti remekét. Ebédelési lehetőség, majd a nagy bazárhoz vesszük az irányt, ahol elveszhetünk az egyik legnagyobb bazárban, amelyben közel 1200 üzlet van nyitva. Az esti órákban egy fakultatív boszporuszi hajókirándulásra van lehetőség, ahol a naplementében csillogó minareteket és a város legszebb nevezetességeit láthatjuk a hajóról. Este szabadprogram vacsorázási lehetőséggel.

4. nap: Reggeli után vásárlási lehetőség a nagy bazárban, majd a szálloda elhagyása. Ebédelési lehetőség, Délután szabad program, majd transzfer a repülőtérre, s 19.00-kor indulás Budapestre menetrendszerinti járattal, érkezés Budapestre 19.05-kor.

Utazás: repülővel, transzfer légkondicionált autóbusszal, ill, a városban esetleg tömegközlekedéssel
Étkezés: 3 reggeli
Szállás: 3 éjszaka 4*-os hotelben, 2 fő/szoba elhelyezéssel az óvárosban.

Ár: 81.900 Ft/fő (legalább 26 utas esetén), amely tartalmazza a két isztambuli reptéri transzfert, a szállást, 3 reggelit és a magyar nyelvű csoport- és idegenvezetést.

Az ár nem tartalmazza:

  • a magyarországi transzfereket,
  • repülőjegyet Budapestről Isztambulba,
  • a fel nem sorolt étkezéseket,
  • a belépődíjakat,
  • fakultatív boszporuszi hajókirándulást,
  • az idegenforgalmi adót,
  • az utasbiztosítást
  • az egyéb személyes kiadásokat!

Az utazás ideje alatt mindenkinek rendelkeznie érvényes utasbiztosítással, melyet irodánknál meg lehet kötni, vagy nyilatkozat kitöltésével igazolni kell azt, hogy az utazás idejére rendelkeznek érvényes utasbiztosítással!

Felszállási helyek:

Jelentkezem az utazásra!

Út megnevezése:
Felszállási hely:
Létszám:
Az Ön neve:
E-mail címe:
Telefonszáma:
Lakcím adatok  
Helység:
Irányítószám
Utca, házszám:
  
Első utas neve:
Születési helye:
Születési ideje:
Személyi igazolvány vagy útlevél száma:
Lejárat:
Utasbiztosítás: Kérek!
Nem kérek!
  
Második utas neve:
Születési helye:
Születési ideje:
Személyi igazolvány vagy útlevél száma:
Lejárat:
Utasbiztosítás: Kérek!
Nem kérek!
  
Harmadik utas neve:
Születési helye:
Születési ideje:
Személyi igazolvány vagy útlevél száma:
Lejárat:
Utasbiztosítás: Kérek!
Nem kérek!
  
Negyedik utas neve:
Születési helye:
Születési ideje:
Személyi igazolvány vagy útlevél száma:
Lejárat:
Utasbiztosítás: Kérek!
Nem kérek!
  
Ötödik utas neve:
Születési helye:
Születési ideje:
Személyi igazolvány vagy útlevél száma:
Lejárat:
Utasbiztosítás: Kérek!
Nem kérek!
Fizetés módja:
  
Számlázási cím:
Egyéb kérés, kérdés:


Jelentkezése csak az előleg beérkezésével, befizetésével kerül rögzítésre!

  Elolvastam az Adatvédelmi tájékoztatót és hozzájárulok az adataim kezeléséhez!