ANTARKTISZ, egy lehetetlennek tűnő gyerekkori álom Ökotúra a 7. kontinensen

ANTARKTISZ, egy lehetetlennek tűnő gyerekkori álom
Ökotúra a 7. kontinensen


2022. december 6-21.

 

1. nap: Budapest: Indulás menetrendszerinti repülővel, átszállással, …

2. nap: … majd érkezés menetrendtől függően Buenos Airesbe, Argentína fővárosába. Transzfer a hotelba, majd városnézés a nap hátralévő részében a „Dél-Amerika Párizsának” nevezett városban, amely fura ötvözete a megfakult európai pompának és a latin-amerikai lazaságnak.

3. nap: Buenos Aires: Egész napos városnézés, mely során – az előző napi programmal együtt – érintjük a Május teret, az ott álló Casa Rosada palotát, az argentin elnök székhelyét. Megnézzük az Evita Múzeumot, majd az Obeliscot, ami Buenos Aires alapításának emléke. Sétálunk az olaszok által betelepült, színes házakbol álló La Boca városrészben, és a Calle Floridán, a luxusboltok és kávézók utcáján, amit estére zenészek, tangótáncosok, komédiások népesítenek be. Vacsorára a steak szinte kötelező.

4. nap: Reggel indulás repülővel a „Világ végének” nevezett városba, Ushuaiaba. Transzfer a kikötőbe, kabinok elfoglalása, kötelező biztonsági protokoll, majd ismerkedés ezzel a korszerű, hibridmeghajtású hajóval, amelyet kifejezetten a sarki vizekre terveztek. A hajónk a Beagle-csatornán indul a kikötőből, ahol már több állatfaj megfigyelhető a fedélzetről.

5-6. nap: Két napot a hajón töltünk - áthajózva a Drake-átjárón -, ahol felfedezhetjük és kipróbálhatjuk a hajó szolgáltatásait, felkészülhetünk az előttünk álló expedícióra, megismerhetjük Antarktisz felfedezésének történelmét, földrajzát, élővilágát, természet és környezetvédelmét és az ökoturisztikai intézkedéseket, melynek mi is részesei leszünk. Profi fotósoktól tanulhatjuk fényképezőgépünk beállítását, s feltöltődésként az élvezhetjük az éttermek és a bárok kínálatát, a feszített víztükrű medencéből vagy a panorámás szaunából az elénk terülő csodálatos látványt.

7-11. nap: 5 nap, 5 helyszín az Antarktiszon, az Antarktiszi-félszigeten és a körülötte lévő szigeteken. Sok videót megnéztünk, olvastunk róla a szervezkedés két éve alatt, de ez sem készít fel arra a pillanatra, amikor saját magunk átéljük, megtapasztaljuk a jég, a jéghegyek és a gleccserek végtelenségét. Szárnyaló tengeri madarak, parton gyülekező pingvinek, jégtáblán napozó fókák, vízből feltörő púpos bálnák mutatják be az életet a fagyott kontinens szélén. A hajó expedíciós csapata gumicsónakokkal szállítja ki az utasokat a partra, hogy valóban az Antarktiszon lehessünk. Az 5 kiszállási helyszín, s ezzel együtt a pontos program mindig az adott évszaktól és a pillanatnyi időjárási körülményektől függ. A weblapunkon egy térkép mutatja, hogy általában ez a hajó, mely helyszíneket szokta felkeresni az Antarktiszi-félszigeten és a körülötte lévő szigeteken.

12-13. nap: Az Antarktisz után újra két nap a hajón, keresztül a Drake-átjárón, ahol a hajó nyújtotta lehetőségekkel kipihenhetjük magunkat, megbeszélhetjük az élményeket, a hajó kutatóközpontjában mikroszkóppal nézegethetjük a szabad szemmel nem látott antarktiszi életet, vagy az edzőteremben és a futópályán próbáljuk ledolgozni a hajó kényeztető ételeinek hatását.

14. nap: Reggel érkezés Ushuaia-ba, transzfer a repülőtérre, utazás repülővel Buenos Airesbe, majd transzfer a hotelba, majd egy kellemes búcsúeste, tangózás, steak

15. nap: Reggel transzfer a repülőtérre, majd utazás menetrendszerinti járattal …

16. nap: … egy európai átszállással Budapestre.

Ár: 2.970.000 Ft/fő-től, 2 fő/kabin, illetve 2 fő/szoba elhelyezés esetén a szabad kabinkapacitás függvényében

Az ár tartalmazza:

- 2 éjszaka szállást az út elején Buenos Airesben, 4*-os hotelben reggelivel
- 1 éjszaka szállást az út végén Buenos Airesben, 4*-os hotelben reggelivel
- a Buenos Aires és Ushuia közötti repülőjegyet turistaosztályon oda-vissza
- elhelyezést a kiválasztott kabinkategóriában – a feltüntetett ár már nem a legolcsóbb kabinkategóriára vonatkozik – amelyik alsó, vagy középső szinten helyezkedik el, 19-23 m2-es, ablakos, kétágyas, vagy franciaágyas, fürdőszobás, TV-vel felszerelt
- rövid városnézést Ushuiában
- teljes ellátást a hajón
- italokat – vacsora alatt házi sör és bor, üdítők, ásványvíz az Aune és a Fredheim éttermekben
- ingyenes teát és kávét
- az összes külföldi transzfert
- a kikötői illetékeket
- a legtöbb fedélzeti létesítmény és közös utastér használatát
- magyar nyelvű asszisztenciát, vezetett városi túrát Buenos Airesben, ill. földrajzi, biológiai, biogeográfiai, etológiai, ökoturisztika ismeretterjesztést magyar nyelven
- az Evita Múzeum belépődíját
- ingyenes Wi-Fi-t a fedélzeten
- ingyenes, újrahasználható vizes palackot, amely újratölthető a fedélzeten
- részvételi lehetőséget a hajó expedíciós csapatának előadásain
- hajó tudományos központjának használatát, amely jelentős könyvtárral és fejlett biológiai és geológiai mikroszkópokkal rendelkezik
- profi fedélzeti fotós tippjeit a legjobb táj- és vadfotók elkészítéséhez
- hajó pezsgőfürdőinek, panorámás szaunájának, tornatermeinek és szabadtéri futópályájának használatát
- az Antarktiszon a kiszállásokat (ha a körülmények megengedik) és motoros gumicsónaktúrákat
- csizma, túrabot kölcsönzését
- szél- és vízálló expedíciós dzsekit

Magasabb kategóriájú kabinokról érdeklődjön irodánkban!

A részvételi díj nem tartalmazza:

- a nemzetközi repülőjegyet, ami akár másnál is megvehető, de kérésre intézzük mindenkinek ugyan arra a járatra. A menetrend és az ár csak az indulás előtt 330 nappal nyílik meg. Az ár mostani állapot szerint nagyságrendileg belefér 300.000 Ft/fő árba.
- a magyarországi transzfereket
- a fel nem sorolt étkezéseket és italokat
- a helyi közlekedést Buenos Airesben
- az opcionális parti kirándulásokat, szolgáltatásokat, mint a kajakozás, profi fotósoktatás vagy éjszakázás (sátrazás) a parton
- a kezeléseket a fedélzeti wellness részlegen
- orvosi ellátást
- utas/storno biztosítást – kötelező, máshol is köthető, de megfelelő utasbiztosítás irodánkban megköthető, s szükség esetén ebben tudunk csak segíteni

A hajó az MS Fridtjof Nansen, ami egyedi gyártású expedíciós hajó, ami 2020-ban készült el a norvégiai Kleven Yards Hajógyárban.  Az Antarktiszon az utaskapacitása 500 fő, hossza 140 m. Figyelembe véve az Antarktisz törékeny ökológiai viszonyait, a hajót hibrid meghajtó rendszerrel építették, az egy évvel korábban megépült testvérével MS Fridtjof Nansen együtt.

Fontos! Minden antarktiszi tevékenység időjárástól és a jégviszonyoktól függ, így ezek mindig az adott helyzetnek megfelelően alakulnak. A hajó legénysége mindent megtesz azért, hogy a közel 20 lehetséges kiszállási pont közül a legjobb helyeken legyünk, a legtöbbet lássuk az adott helyzettől függően.

Az utazás ideje alatt mindenkinek rendelkeznie kell érvényes utasbiztosítással, melyet irodánknál meg lehet kötni, akár csoportos kedvezménnyel is, vagy egy nyilatkozat kitöltésével igazolni kell azt, hogy az utazás idejére rendelkeznek érvényes utasbiztosítással!

Felszállási helyek:

Jelentkezem az utazásra!

Út megnevezése:
Felszállási hely:
Létszám:
Az Ön neve:
E-mail címe:
Telefonszáma:
Lakcím adatok  
Helység:
Irányítószám
Utca, házszám:
  
Első utas neve:
Születési helye:
Születési ideje:
Személyi igazolvány vagy útlevél száma:
Lejárat:
Utasbiztosítás: Kérek!
Nem kérek!
  
Második utas neve:
Születési helye:
Születési ideje:
Személyi igazolvány vagy útlevél száma:
Lejárat:
Utasbiztosítás: Kérek!
Nem kérek!
  
Harmadik utas neve:
Születési helye:
Születési ideje:
Személyi igazolvány vagy útlevél száma:
Lejárat:
Utasbiztosítás: Kérek!
Nem kérek!
  
Negyedik utas neve:
Születési helye:
Születési ideje:
Személyi igazolvány vagy útlevél száma:
Lejárat:
Utasbiztosítás: Kérek!
Nem kérek!
  
Ötödik utas neve:
Születési helye:
Születési ideje:
Személyi igazolvány vagy útlevél száma:
Lejárat:
Utasbiztosítás: Kérek!
Nem kérek!
Fizetés módja:
  
Számlázási cím:
Egyéb kérés, kérdés:


Jelentkezése csak az előleg beérkezésével, befizetésével kerül rögzítésre!

  Elolvastam az Utazási feltételek és részletes adatvédelmi tájékoztatót és hozzájárulok az adataim kezeléséhez!